Ebben a mérési útmutatóban a reológia alapfogalmait csak vázlatosan ismertetjük. Részletesebben olvasható erről pl. Élelmiszerfizika I., Reológia (szerk. László Péter), de ajánlatos a Fizika I. ill. Fizika kiegészítő tantárgyban elhangzottakat is átnézni, olyan tulajdonságokról, mint pl. alsó és felső folyáshatár, vagy a proporcionalitási határ. Mellékeljük a keménységmérési módszerekről készített ismertetőnket is.
Az
ábráról látható, hogy például a biológiai folyáshatárhoz (1 jelű pont) több
fizikai mennyiség is hozzárendelhető, így l1 alakváltozás, ε1 relatív
alakváltozás, F1 erő, σ1 nyomófeszültség, W1
görbe alatti terület, – éppúgy, mint a reogram bármelyik pontjához. Az
ismertető abban a speciális értelemben tartalmaz definíciókat, ahogyan azt a
műszer futtatásához szükséges számítógépes program (és a programhoz írt makrók)
értelmezik.
Biológiai folyáshatár (értelmezik N, MPa, m mértékegységben): a feszültség–deformáció görbének az a pontja, ahol a deformáció növekedésekor a feszültség csökken, vagy állandó marad, illetve nem-tipikus esetben a növekedés mértéke csökken (az ábrán az egyes pont). Ez a pont a sejtrendszer kis térfogatában jelentkező kezdeti törést jelzi. Meghatározásának az anyagok sérülékenységének megállapítása céljából van jelentősége.
Roncsolási határ (értelmezik N, MPa, mm mértékegységben): a roncsolási görbe maximuma; az a pont, ahol a deformáció növekedésekor az erő meredeken és jelentős mértékben csökken (az ábrán a kettes pont).
Hányados: A roncsolási határ és a folyáshatár erő, vagy
feszültség értékek hányadosa.
Merevség (Young modushoz hasonló mennyiség, N/m): a feszültség–deformáció görbe kezdeti (a folyáshatárig terjedő) szakaszának meredeksége.
Rugalmassági modulus (Pa, MPa) a feszültség–deformáció görbe kezdeti (a folyáshatár alatti) szakaszának meredeksége
Deformációs munka (N/m3, J): az anyag deformációs energia tároló képessége a rugalmas tartományban (l1).

Szívósság: a roncsolási határig (l2) befektetett munka.

Mechanikai hiszterézis: az irreverzibilisen elnyelt energia: a terhelési és a tehermentesítési munka különbsége.

Rugalmassági fok: a teljes alakváltozás és a visszanyert
(rugalmas) alakváltozás hányadosa 
A Texture Expert tulajdonságai
A számítógépes programban beállíthatjuk mérés módját, a mérőfej és a minta tulajdonságait (méretei, hőmérséklete). A műszer mérőfeje cserélhető, ezt a programban jelölni kell (hengeres, vagy tűalakú penetrométer, vágókés, stb.). A program lehetővé teszi belső alprogram (makró) futtatását. Így könnyen megjelölhető a reogram bármely pontja, és a kívánt jellemzőt (pl. rugalmassági fok) a program kiszámítja.
Modellként általában almát használunk. Elvégezzük a roncsolásos (rupture test) vizsgálatát hámozva és hámozatlanul. Az első mérésből megismert folyáshatárt állítsuk be visszatérési feltételként, és futtassunk le még egy tesztet. Ebben az esetben ez már a hiszterézis mérése. Keressük meg az ábrán, illetve a program táblázataiban a már említett reológiai jellemzőket.